Posts by Sphiro

    Sziasztok!

    Én igennel szavaztam, és nem igazán értem miért kell Vardent támadni. Van egy véleménye és azt megvédi. Az, hogy valaki nem érti más hogyan vélekedhet másképpen mint ő, az az ő dolga.

    Én értettem Vardent: Mindegy, hogy az összes országgal ellentétben egyedül a magyaroknak nem ki-bekapcsolható, itt továbbra se legyen, mert Vardennek nincs rá szüksége! Tiszteletben tartom ezt a véleményét, elhiszem, hogy vannak ilyenek is. Ha ironikusnak érzed a fogalmazásom, az is ;) Volt egy megjegyzése ami segít megérteni a motivációját, mégpedig, hogy áprilisban egy hasonló felvetés nem mozgatott meg tömegeket. Hát ez egy szavazás, nem ötletbörze, és az mindig az ötletek folytatásaként születhet meg, itt van, tehát van reakció az igényre. Viszont jelentős adalék volt az aktivizálódáshoz az, hogy most megtudtuk, hogy minden más országban alapból így van, csak nálunk nem. Ez hogyne mozgatna meg sokkal több játékost :)

    Dreamy én se tapasztaltam az eventeknél, hogy működnének bár direktben nem szoktam csak erre ráfeszülni. Főleg azért nem, mert szinte mindenhol ezerrel farmolnak az ilyen alkalmakon, tehát jócskán lehetnek olyanok, akik elestek jó pár lehetőségtől! Remélem valahogy kompenzálva lesz. Kíváncsi leszek 23-án a manwoo-ra az is elmarad-e, mert viszont arra kifejezetten készülök, ki szeretném üríteni a leltáraimat :) Fincs, a zászló is, az érme is rakizható, tehát ha épp azt szeretnéd minden kariddal vehetsz 7 érmét minden nap

    Végigolvastam a kommenteket, úgy gondolom logikusan a csehekkel vonnának össze. Viszont ez úgy érzem kb egy évvel tolna el további összevonásokat, mert nem fogja megállítani a lemorzsolódást, sőt... A játékosszám csökkenni is fog, ezen viszont nem hajlandóak elgondolkozni miért, főleg mert a nagyon nyomuló szervereknél nem ordít ennyire mi is a probléma. Bármelyik verzió valósul meg, páran végleg abbahagyják megint. Nem értem, miért ne lehetne konkrét accountokkal szervert váltani, mert sokakat pont ez tart vissza a költözéstől, mert ahogy itt már megjegyezték hosszú évek munkája vész el a szörnykártyával. És a véleményem is ez: Lehetőséget kellene adni, hogy mindenki fiókokkal oda menjen, ahova szeretne a választási lehetőségek közül, az utolsó meg kapcsolja le itt a villanyt

    Javasolnék a kezdőképernyőre a belépéshez hibaüzenet helyett a kovácsot betenni - nem sikerült, elrontottuk felirattal! Nagyon jó találmány ez a gf klienses megoldás, van, hogy teljesen új belépésnél már nem sikerül a belépés, újat kell nyitni. Utána ch váltásoknál is folyamatosan. Most a kérdés az, hogy ennyire bénák a fejlesztők, vagy direkt üldözik el a játékosokat? Minden szolgáltatónál a fejlesztések, változtatások az ügyfeleik kényelmére, a haladásra történnek. Itt ha csak azt vesszük, hogy már lassan minden de mindennél várni kell 3-10 mp-et, egy két órás játékkal számolva évente 6 óra csak azzal megy el, hogy várjuk, hogy valamit megtehessünk. Már még azzal is várakozni kell, hogy a leltárunkban egyesével szétoszthassunk a tárgyainkat, kereskedhessünk, kiléphessünk, portolhassunk stb. És elvileg azért, hogy stabilabb legyen a játék? hm... Sokan javasolták már, hogy a rengeteg újítás helyett előbb javítani kellene, de ha már extra bevételeket hoz a sok új felszerelés, run akkor talán futná tényleges törődésre is.

    Hogy ne mindig hisztizzek, ezzel kapcsolatosan is véleményt alkotnék: tetszik, szeretjük. Jó elfoglaltság céhes programnak is, mindenki elvégzi a küldit és együtt lecsapkodjuk. Igen, vicces, mikor nagy lendülettel az első kő után semmi, de azért jó arányokkal sikerül a szerzetesig is eljutni. Azért a tapasztalat viszont az, ami jó nekünk, az legközelebb lebutítva jön, vagy soha többet de remélem erre rácáfolnak majd :D

    SjfuO2


    És még ez is.... Nekem is egy elég értékes cuccokkal teli karakteremhez nem engedi a hozzáférést, csak a kétlépcsős azonosítás aktiválásával, ráadásul olyanon, ami egy kliensben van a főkarakteremmel. Nem vagyok hajlandó erre, Főleg a link szerinti üzenet után komolyan elgondolkozok érdemes-e még bármilyen bizalmat éreznem .

    Sziasztok!


    Újabb szépséget hoztam. Magyarország - ch2 - map2. Végül is csoda már, hogy nem másik a mapon lévő mobok halnak meg, olyan messze "elér a hack".

    http://kepkezelo.com/images/c4t7e47iqk4fsawydyz9.png

    Igen, szörnykártyás küldinél főleg elviselhetetlen, ugyanis minden mob egyszerre hal, sok esetben esélyünk sincs miattuk. A másik, hogy egyre több a makrot használó farmos eventeken, sokszor ugyanaz a játékos könnyedén halad több karakterrel egyszerre.



    Megkérlek ne offolj, ez a téma nem kibeszélő. Amennyiben a témáról beszélgetni szeretnétek az Általános fórumrészben nyithatsz neki témát.

    Köszönöm!

    Dreamy

    Dalvin, ez eddig rendben van, én speciel annyit hiányolok, hogy amit írsz, meggyőződéssel tedd. Értem én , hogy nem látsz rá a program tiltásaira, de mikor valaki jelzi, hogy egy meleyes pótkarija repült amivel semmi mást nem csinál csak úgy magadnak meglesd tényleg tehetett-e valamit ami gyanús, és elgondolkozz lehet, hogy hibás a cheat blokker? De most hallom, hogy más teamtag pl komolyan olyat állít, hogy akik ki lettek tiltva szerinte nem ártatlanok 100%-ban? Ezt rosszul fogalmazta? Mert az egy percig sem volt kérés, hogy valódi csalókat is tilthatott a rendszer, sőt nyilván sokkal több csalót, mint tisztességes játékost, de azt állítani, hogy a többiek sem voltak teljesen ártatlanok ez nagyon meredek állítás! Szerintem nincs olyan metin2 közösség nemzetközi szinten, ahol megvádolnák így a játékosokat, főleg úgy nem, hogy a gf már elismerte valóban lettek hibás tiltások! Az más tészta, hogy igyekeznek bizonygatni, illetve kidomborítani, hogy még mindig sokkal több csaló lett tiltva és csak töredéke repült ártatlanul, de szerintem ezt ők is érzik, hogy nem mentség. Én elfogadom, hogy a GF álláspontját képviseled az Ő elvárásaik szerint és szorgalmasan, de legalább mint írtam add meg a lehetőséget a tévedésre

    Dreamy köszönöm a képet, örülök a kezdeményezésnek.




    Amúgy jól értem, most akkor játékosok százai lettek azzal megvádolva, hogy márpedig csalnak? Mert egy algoritmus valamely programot vagy tevékenységet annak ítél, amiről azt se tudhatjuk melyikre reagál így? Értem. És ez esetben nem lehetne az ilyen észlelését a cheat blockernek a team felé jelezni és ők megfigyelnék az illető karaktereket? Aztán Ők tiltanák, mert Ők esetleg saját szemükkel láthatnák mit és hogyan csalhat az a boltos karakter, vagy meleyes pótkari , netalán medálozós acc... Megint csak az jut eszembe, mikor játékosok tucatjai azt a választ kapták ők bénázták le az alkijaikat a helyélről töltés közben, mert ilyen hiba nincs.... Ezek után a teamtagok helyében óvatosan vádolnám meg a játékosokat, hogy ők a hunyók tömegével mert a rendszer nem hibázhat. Teljesen mindegy mi lesz ennek a végeredménye, nehezebb utólag elnézést kérni azoktól, akiket ok nélkül vádolunk csak mert láttunk olyat akiről nem hittük mégis csalt, vagy mert egy program csalónak tartotta. Főleg mivel 10 éves tapasztalataink vannak a metin2 tévedhetetlenségeiről...

    Nem járok Discordra, eszi a gépet rendesen, de eddig amit összefüggésbe tudnék hozni az az, hogy bár meleyes karikkal jelzik leghangosabban a problémát, mégis inkább a tombolával hoznám összefüggésbe, ugyanis ez a tiltáshullám akkor volt előzőleg, mikor tombolákra léptek be folyamatosan a karakterekkel. Minden tárgypiac megnyitás aktívvá tesz egy programot pl a folyamatkezelőben, és van hogy ebből 5-6 is aktívan fut mert ha bezárunk is egy klienst ezek akkor is aktívak maradnak. Ha elindítom a gf klienst, nemcsak ez indul el, hanem SparkWebHelper.exe azonnal kettő példányban megjelenik a folyamatkezelőben. Betöltöm a játékot, a karaktert, és ekkor megjelenik egy m2CefBrowser.exe. Ha megnyitom a tárgypiacot ez utóbbiból még egy elindul, másik kliens esetében ugyanígy, tehát két játékkliensnél ebből az alkalmazásból már 4 fut a háttérben. Nem vagyok szakember, de úgy gondolom a gf-nek illene az elzárkózás helyett nyitottnak lenni a feltételezésre, hogy valami náluk kavar be és nem a játékosok csalnak. Értem én, hogy a végleges tiltásoknál alaposan, többszörösen felülvizsgálnak mindenkit és amikor tiltják azt alapos indokkal teszik, de itt most egy cheat blocker, egy program automatikusan tiltja le a játékosokat valamiféle ( adminok előtt is ismeretlen) algoritmusok alapján, ami fix, hogy hibás! A tagadás csak a felhasználók bizalmatlanságát fokozza, emlékezzünk arra mikor kiváló alkímiák mentek a levesbe csak mert a töltés leszerelte! Akkor is az volt a hivatalos álláspont, hogy a hiba kizárva, a játékosok nézték be és szerelték le az alkijaikat véletlenül . Majd mi történt? szép csendesen megjelent a javítások jegyzékében, hogy a hiba elhárításra került ami miatt leszerelte az alkikat a játék..... És ne bagatelizáljunk azzal, hogy csak 4 napos tiltás, úgyis visszajöhetnek, mert ha ilyen random, behatárolható ok nélkül BÁRMIKOR váratlanul kitiltható bárki, akkor már nem lehet leülni se a játékhoz feszültség nélkül. Ha hiba miatt fordult elő tessék beismerni, és kártalanítani, ez a minimum.

    Ez már komolyan fogyasztóvédelmi aggályokat vet fel. Előző alkalommal is tiltáshullám következett a tombola kezdetével, amikoris játékosok tömege nyitogatta sorra a fiókjait a tárgypiacot látogatva. Csak én látok összefüggést? Ha legalább közölnék mégis milyen program, melyik az, ami SZERINTÜK felakadt a blockeren, és lenne lehetősége a játékosnak melyiket törölje, a gf kliens, vagy teszem azt a bandicamet. Mert ilyen alapon akármi amire nem is gondolunk azt hozhatja magával, hogy több ezer sé elköltése a jelmezekre, eventen sé-ért nyitogatható láda tartalma, ezer napos petek mehetnek a levesbe csak mert csak. És még azt se tudhatjuk miért, mit hibázunk, ez jogbiztonság? Hol romlott így el a GF üzletpolitikája? Nem hiszem el, hogy felette állnak minden fogyasztóvédelemnek. Pl. egy aura öltözék kb 8 millió Ft lenne kifejleszteni, és cserébe annyit se kapna a delikvens, hogy megtudja milyen programmal van gondja a chet blockernek. Értem én, hogy 4 nap ez a tiltás, és automatikus, de az anyagi káron túl itt azért sokkal rombolóbb az, ami a bizalmunk terén kialakul.

    Szerintem kiírhatná belépéskor a kliens, hogy " nem sikerült, elrontottuk!" Ismét random kedve szerint kitiltja a játékost minden fiókjával, csak most 5-6 óra után ha visszaengedte megint tiltja. Izgalmas, de tényleg nem tudom szándékosan keserítik meg a játékot, vagy véletlenül?