Ha a GF nem tájékoztat minket, majd mi magunkat.

  • Dalvin ne haragudj ez sablon szöveg. Ne vad magadra nyilván neked ez a munkád. Amúgy meg apropó amikor segitséget kértem tőled nem állítva azt se hogy hibátlan vagyok csak nézünk rá mi volt a gond hogy ez lég közelebb ne fordulhasson elő te még válaszra se méltattál. Az hogy idegen szoftver oké de egy mezei embernek ha szükséges szerintem illene ki fejteni bővebben hogy értse is. Mert úgye ez lenne a segítség. A tudatlanság nem mentség de orvosolható szerintem. Írtam neked PM Ben de semmi nem történt. De ez már nem is vita tárgya bánt oldották majd ki derül mi lesz. További szép napot neked és a csapatod ák is.

  • Most már ne maszatolj. Vállald, amit írtál Discordon. Tegnap körbejárta a közösséget. Te nem a GF álláspontját közvetítetted, hanem személyes példáiddal próbáltad alátámasztani azt, hogy az irányításod alatt tartott közösségben, aki eltiltást kapott, az jogosan kapta. Kár a gőzért, neked tényleg ez a véleményed! Fogalmazhatod Dennissel együtt a bocsánatkérést!

  • Azzal kezdtem, hogy minden szavamat vállalom, így nem tartom fairnek a maszatolás vádját. Bocsánatot pedig minden esetben kérek mikor én hibázok, jelen esetben nem történt, nem is történhetett ilyen.


    makosteszta1 több helyen és több alkalommal leírtam, hogy semmi plusz infó nincs azon kívül, hogy külső program használata. Hidd el, szívesen segítenék ha tudnék.

    Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs

  • Ennek ma mar en is orulok, beleptem en is egy felhasznalommal amire pakolok es cehben adakozok,azok korebe aki kulso programot hasznalnak. Annyi mindent tudnek irni most, de minek? Ideje lenne rendet tenni mindenkinek a haza tajan, hamar jon a tavasz es megnezni mi az ami nem mukodik vagy hibas, bar ha belegondolok az is napi izgalomnak szamit mar a metinben,hogy be tudok e majd lepni vagy sem. Az e fajta izgalmakat mondjuk kihagynam a mindennapjaimbol. Jegyet is irtam , bar a valaszt elore tudom.

    Orulok az eventnek es a megmaradt felhasznaloimnak, bar holnap ki tudja mi lesz :wacko:

    Addig nincs baj, amig nincs baj.

  • Discord központi hírekbe, és a német fórumra is kikerült egy hír a tiltásokkal kapcsolatban:

    https://board.de.metin2.gamefo…atement-zum-cheatblocker/


    edit:

    már hozzánk is:

    Cheatblocker investigation and ban stop

    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” - Helen Keller


    "And I am feeling so small"


    💜"Nem is kell tudni mindent, csak akkor ne mutassuk azt, hogy tudunk mindent."💜


    "A gonoszság olyan hideg fény, amelyben minden elveszíti a színét, és ráadásul örökre." - Alessandro Baricco


    ❤️🧡💛💚💙💜🤎🖤🤍

  • Valaki felvilágosítana, hogy mi folyik itt? Mást is bannoltak ilyen ürüggyel: KĂĽlsĹ‘ szoftver használata. ???

  • Szia igen csak oroszul van írva le külső szoftver lenne az eleve.

    Én kaptam 4napra ugyan ezzel az indokkal. Elm ma mindet feloldják már szóval picit légy türelemmel. :)



    Mod megjegyzés:

    Megelőző idézetet töröltem. Dreamy

    Az élet nem arról szól, mivel töltöd el az időt, hanem inkább arról, hogy hogyan.

  • köszi, remélem így lesz :)


    Mod megjegyzés:

    Megelőző idézetet töröltem. Dreamy

  • Valaki felvilágosítana, hogy mi folyik itt?

    Ha visszaolvastál volna egy picit, többen leírták.

    A kérdésed előtt, pedig ott a mai hír erről a "banhullámról".

    Cheatblocker investigation and ban stop



    csak oroszul van írva

    Semmiféle orosz írás nincs benne, csak az ékezeteket nem jól kezeli a rendszere.

    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” - Helen Keller


    "And I am feeling so small"


    💜"Nem is kell tudni mindent, csak akkor ne mutassuk azt, hogy tudunk mindent."💜


    "A gonoszság olyan hideg fény, amelyben minden elveszíti a színét, és ráadásul örökre." - Alessandro Baricco


    ❤️🧡💛💚💙💜🤎🖤🤍

  • Dalvin és Robi1942 féle mecénásai Discordról! A fejlemények tükrében remélem elgondolkoztatok, hogy milyen reakció lett volna szerencsésebb részetekről a történtekre. Elmerültetek annak boncolgatásában, hogy ha valaki nem érintett de kiáll a játékostársaiért, az ráláthat-e mennyire jogos vagy jogtalan a tiltás, de ha valaki saját magát próbálta tisztázni akkor persze megkérdőjelezzük az ártatlanságát. Lehetne úgy is végezni a munkádat, hogy valahol minket is képviselsz, nem csak a GF helytartójaként nyilatkozol. Nem éreztük, hogy kiállnál mellettünk, vagy legalább elbizonytalanodtál volna, hátha ennek a kis, általad jól ismert közösségednek a tagjaival tényleg eget rengető igazságtalanság történt! A helyes reakció nem az lett volna, hogy megkérdőjelezed a közösség felháborodásának jogosságát, hanem minimum ha már megnyilatkozol türelmet kérsz míg kivizsgálják. Főleg mivel nem az első ilyen eset történt! Sőt olyanokat írtál, hogy mivel külső program használata miatt lettünk tiltva természetesen nem jár kárpótlás. Pedig itt vannak jelentős veszteségek, úgy kaptak sokan tiltásokat, hogy az event elején beleöltek ezer sé-ket a ládákra a tárgypiacon, és akkor még az ezer napos lehalt peteket ne is említsük, vagy lejárt jelmezeket! És akkor még nem említettük azokat, akiknek kisebb karijaik tiltás alá kerültek, és napok óta félve lépnek be a nagyra, hogy ki lettek-e tiltva vagy sem! Ha már itt tartunk, az sem gondolkoztatott el benneteket, hogy ha tudtuk volna mely program miatt bannol a rendszer akkor nem rettegünk, hanem eltávolítjuk? Mivel fogalma sincs senkinek mi okozta a hibát, a német fórumon több ezer hozzászólás csak azt találgatta mit néz be a cheat blocker. Való igaz, hogy vannak ténylegesen csalók, és az is, hogy ilyenkor egy hiba miatt tiltott játékosok mellett igyekeznek magukat is mentegetni, de nyilván lehetett volna lehetőséged megnézni, hogy mégis kik, milyen karakterek lettek tiltva. Ha csak erre veszed a fáradtságot és meggyőződsz róla hogy ki-belépésen kívül, láda felvevését és átadását végző meleyes pótkarik vannak egy e-mailcímen és semmilyen más tevékenység akkor minimum inkább semmit nem írsz, ha már nyugtatni nem tudsz minket! Ennyiből rájöhettél volna, hogy nem ok nélkül háborgunk! De remélem most már elindul egy lavina, mely kissé helyre teszi az érdekképviseletet egy ilyen játékban is, mert akkor is lehetnek jogaink, ha ezt a GF nem veszi tudomásul!


    Végezetül; most megmutathatja a vállalat, hol is van az a bizonyos gerinc! Mit is várunk most tőlük?


    - A tiltások feloldását


    - A keletkezett károk tényleges megtérítését és itt nem arra gondolok, hogy EXP event vagy HF event, ahol tulajdonképpen csak annak esélyét adják meg, hogy magadat kárpótolhasd. Itt 1000 - 2000 napos házikedvencek vesztek oda, rengeteg értékes jelmez járt le, amit egy mezei HF event nem fog kiváltani!


    - Húsvét event és a tombola meghosszabbítását mindazok számára, akiknek kiesett ez az idő az ablakon mert a jogtalanul kiszabott tiltásukat töltötték. Már ha ezek után egyáltalán marad gyomruk ittmaradni.


    - Tartoznak egy hatalmas bocsánatkéréssel


    - A felelős kollégákat, akik hagyták ezt a programot egy egész hétig futni, felelősségre vonni, felmenteni tisztségük / munkájuk alól. Nem bízunk már bennük, sem a munkájukban.



    #WeWantJustice #unbanCBGameforge

  • Szerencsére már országokban van annyi játékos és fórumozó, hogy a team ne engedhessen meg magának egy olyasfajtta viselkedést, hozzáállást, amit itt láttunk (tisztelet a kivételnek persze).


    Gugli fordító:


    Kedves Közösség,


    Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy kifejezte véleményét és megosztotta visszajelzését a legutóbbi tiltási hullámmal kapcsolatban.


    A legutóbbi, ez évtől származó cheat blocker frissítések áttekintése során bizonyos esetekben olyan szabálytalanságokat fedeztünk fel, amelyek további vizsgálatokat és teszteket tettek szükségessé.


    Ezért ma úgy döntöttünk, hogy kikapcsoljuk az automatikus tiltórendszert, és eltávolítjuk az összes kiemelkedő zárat a sorból:


    Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden tiltás indokolatlan volt - a tiltott fiókok túlnyomó többsége valójában bot.


    Amíg a tesztek és vizsgálatok folytatódnak, az összes olyan fiók blokkolásának feloldását tervezzük, amelyeket a legutóbbi cheat blocker frissítés miatt letiltottak. Úgy döntöttünk, hogy ezt megtesszük, mert az egyes számlák manuális ellenőrzése túl sok időt vesz igénybe, és a lehető leggyorsabban szeretnénk cselekedni a játékosaink érdekében.


    Az automatikus tiltórendszer célja mindig is az volt, hogy valami jót tegyünk hűséges közösségünkért, amelyet túl sokáig sújtott a botok helyzete. De szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy nincsenek hamis pozitív eredmények, még akkor is, ha ezek csak a letiltott fiókok töredékét teszik ki.


    A lehető leghamarabb megkezdjük az összes tiltás feloldását, amelyet az automatikus tiltási rendszer blokkolt 2021 márciusában és 2020 decemberében. Sajnos eltart egy ideig, amíg az összes érintett fiókot újra feloldják.


    Ezekben az esetekben nincs szükség támogatási jegy készítésére, mivel erről már gondoskodnak.


    Ezenkívül ellenőrizni fogjuk az automatikus tiltási rendszer korábbi tiltásait is (pl. A tavalyi évtől), attól függően, hogy vizsgálataink mi derülnek ki. Amint eredményeket kapunk, további információkat osztunk meg veled.


    Ez a kérdés biztosan felmerül: tisztában vagyunk azzal, hogy kedvencei, jelmezei, prémium büszkeségei és egyéb tárgyai lejárhattak, amíg fiókjait letiltották. Az ezzel kapcsolatos visszatérítésekről jelenleg folyik a vita. Sajnos ezen a ponton nem tudunk részleteket megadni. Folyamatosan tájékoztatjuk Önt erről is.


    Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani, hogy felhívta a figyelmünket aggodalmaira.


    Amint új információkat kapunk a jelenlegi vizsgálatokról, megosztjuk Önnel.


    Elnézését kérjük az okozott kellemetlenségekért.


    A Metin2 csapata


  • Magyarán: Nektek akartunk jót ( meg automatizálni hogy egy robot dolgozzon helyettünk), de bocsi, kiöntöttük a fürdővízzel a gyereket is!

    Villámsámán



    "Ami nem öl meg, az megerősít"

  • Való igaz, hogy vannak ténylegesen csalók, és az is, hogy ilyenkor egy hiba miatt tiltott játékosok mellett igyekeznek magukat is mentegetni, de nyilván lehetett volna lehetőséged megnézni, hogy mégis kik, milyen karakterek lettek tiltva. Ha csak erre veszed a fáradtságot és meggyőződsz róla hogy ki-belépésen kívül, láda felvevését és átadását végző meleyes pótkarik vannak egy e-mailcímen és semmilyen más tevékenység akkor minimum inkább semmit nem írsz, ha már nyugtatni nem tudsz minket! Ennyiből rájöhettél volna, hogy nem ok nélkül háborgunk!


    #WeWantJustice #unbanCBGameforge

    A CheatBlocker tiltások nem jelennek meg sehol számomra látható módon, így nem volt lehetőségem ellenőrizni ilyesmit. A tiltásokról, tiltott azonosítókról kizárólag a jegyekből értesültem, illetve a megfigyelendő gyanús karakterek aktivitásából. Számomra megnyugtató, hogy utóbbiak mind tiltásra kerültek. Egyébként még azt sem tudom, hogy a magyar közösségben összesen hány ilyen tiltást adtak ki.

    Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs

  • Dalvin, ez eddig rendben van, én speciel annyit hiányolok, hogy amit írsz, meggyőződéssel tedd. Értem én , hogy nem látsz rá a program tiltásaira, de mikor valaki jelzi, hogy egy meleyes pótkarija repült amivel semmi mást nem csinál csak úgy magadnak meglesd tényleg tehetett-e valamit ami gyanús, és elgondolkozz lehet, hogy hibás a cheat blokker? De most hallom, hogy más teamtag pl komolyan olyat állít, hogy akik ki lettek tiltva szerinte nem ártatlanok 100%-ban? Ezt rosszul fogalmazta? Mert az egy percig sem volt kérés, hogy valódi csalókat is tilthatott a rendszer, sőt nyilván sokkal több csalót, mint tisztességes játékost, de azt állítani, hogy a többiek sem voltak teljesen ártatlanok ez nagyon meredek állítás! Szerintem nincs olyan metin2 közösség nemzetközi szinten, ahol megvádolnák így a játékosokat, főleg úgy nem, hogy a gf már elismerte valóban lettek hibás tiltások! Az más tészta, hogy igyekeznek bizonygatni, illetve kidomborítani, hogy még mindig sokkal több csaló lett tiltva és csak töredéke repült ártatlanul, de szerintem ezt ők is érzik, hogy nem mentség. Én elfogadom, hogy a GF álláspontját képviseled az Ő elvárásaik szerint és szorgalmasan, de legalább mint írtam add meg a lehetőséget a tévedésre

    Villámsámán



    "Ami nem öl meg, az megerősít"

  • Engem még decemberbe tiltottak, több hetes levelezés után végül beleuntam, pedig 13-14 évig játszottam. Twitteren és facebookon viszont végig követtem és támogattam a velem együtt jogtalanul tiltott személyeket. Sajnálom hogy végül addig kellett fajulnia, hogy végül a fél játékos állományt kitiltsák mire végül ellenőrizzék és beismerjék a hibájukat, de máskülönben mi még mindig bannolva lennénk. Ezzel több száz vagy ezer öreg motoros kedvét vették el a játéktól egyúttal a bizalomnak is vége, ráadásul jól le is járatták magukat. Azt hiszem ezek után én már nem is fogok tartósan visszatérni. Talán így is jobb, hiszen semmi sem garantálja azt hogy ez ne következzen be újra, végülis most csak kijavítják az állítólagosan 99.9%-os csalásfelismerőt és újra dobják a mélyvízbe ahogy ezelőtt, lesz ami lesz. És még azt se tudjuk hogy mihez van hozzáférése ennek a programnak, vagy mi alapján dönti el hogy ki a csaló és ki nem? Azt hiszem ez sok mindent el mond erről a cégről, sajnos az utóbbi időbe csak rossz tapasztalatom volt velük,, de legalább innen nem lehet tovább sülyedni. (Vagy mégis?:pinch:Meglátjuk..) De az biztos hogy nagyon jól kell teljesítenie ahhoz hogy vissza csábítsa ezeket a játékosokat, de mint tudjuk a gf sose arról volt híres hogy jól teljesít, nem mintha érdekelné őket hogy mit gondolnak róluk a játékosok.

  • Elolvastam a tegnapi kozlemenyt, tudomasul vettem a jegyre kapott valaszt is csak az a baj nem ertem :thumbsup:. Elso kerdes : mi az a Bob ?^^ olyat csinalt a rakis karim piros map 1 en a fa alatt , amiert bannt kapott? Masodik kerdes : hamar szepen leirtak hogy oldjak a felhasznalokat a jogtalan tiltas alol, megkerdezhetem hogy mikor? Mikor lejar a 4 nap tiltas es automatikusan is feloldva lesz?

    Ujabb nyugom , nem mukodik a targypiac .:S

    Addig nincs baj, amig nincs baj.

  • Űdv, tudom, hogy már a csapból is ez folyik, én tegnap este pontosan 9 órakor kaptam VÉGLEGES kitiltást az e-mailen levő összes felhasználóra miközben az egyikkel horgásztam lengyel szerveren, megnéztem az e-mail-t és azt írták, és az ok : ''külső program használata miatt lengyel szerveren''. Gondoltam megvárom a resít hátha oldva lesz de nem lett, és láttam a itt a fórumon, hogy tegnap délután ki írták, hogy felfüggesztik a tiltásokat és én mégis megkaptam este 9 kor a perma bann-t. Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ez akkor javítva lesz vagy ne reménykedjek nagyon?

  • Űdv, tudom, hogy már a csapból is ez folyik, én tegnap este pontosan 9 órakor kaptam VÉGLEGES kitiltást az e-mailen levő összes felhasználóra miközben az egyikkel horgásztam lengyel szerveren, megnéztem az e-mail-t és azt írták, és az ok : ''külső program használata miatt lengyel szerveren''. Gondoltam megvárom a resít hátha oldva lesz de nem lett, és láttam a itt a fórumon, hogy tegnap délután ki írták, hogy felfüggesztik a tiltásokat és én mégis megkaptam este 9 kor a perma bann-t. Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ez akkor javítva lesz vagy ne reménykedjek nagyon?

    Mindenképp nyiss jegyet. Az este 9-es időpont és a végleges tiltás kizárja a CheatBlockert. A csalásért járó egyedi tiltások nincsenek felfüggesztve továbbra sem.

    Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs

  • Köszönjük a bizalmat a local teamnek és minden okoskodónak, aki bohócot csinált magából a hivatalos Discord szerveren.


    Csalást észlelő eszköz ellenőrzése és tiltás-stop



    Köszönjük a vállalatnak, hogy gerincesen járt el az ügyben. Bár ez elvárható, hisz ŐK hibáztak.


    2021 márciusában eltiltottak , megkapják: 1x Manny (7D), 1x Gryph (15D), 1x Personal Premium Shop (7D), 1x Amulet of Örök Szeretet (15D), valamint a Premium Buffs-ot hozzáadják a számlához 7 nap.


    Fél év prémium bolt 4 nap eltiltásért. Good Deal.


    #TehátAkkorNemTudtokMireHivatkozniAkkorÍgyEléggéMegdőlAzÉrvelésAzPedigMindenkinekKevésLesz,HogyAhaveromHaverjánakAkiskutyámSzomszédjánakAhatodikUtcávalArrébbLévőEgyFalubanVelemLakóIsmerősőmtőlEztHallottam