Köveket Kígyórétre

  • Sziasztok!

    Azt a javaslatot szeretném veletek megosztani, mely szerint lehessen Kígyóréten is köveket találni. A 80-as szintű biológus küldetésnél tugyi tanusítványokat kér az NPC. Ezek többek között az itt lévő mobokból is kiüthetőek, ilyen például a térképen megjelenő Ogre harcos, Ogre mészáros vagy éppen a Romboló. Továbbá, ezek a mobok dobhatnak olyan értékes dolgokat is, mint a fejlődés vagy változás tekercse. Ha ezeket egy új metinkőbe belesűrítenék, a végén lehetne a kőből kapható nyeremény a yangon és az EXP-n felül a fentebb említett tárgyak valamelyike. Hátha itt így gyorsabban is ki lehetne ütni a bioszt, vagy a tekercseket.

  • Hát nem tudom, nekem 111-es karival eléggé szórta a tugyikat/tekercseket óriásföldön, de ha naponta 100-at ütnék ki akkor is csak egyet bírnék leadni, ez nem nagyon gyorsítja meg a folyamatot. Ha valamiért lenne értelme köveket rakni oda, akkor az szerintem nem ez. Régen jól jött volna kvarc ütésre ez(gólemes kővel), de ma már szerintem nem sokak húznak epicet sem. Tartózkodom

  • Hát nem tudom, nekem 111-es karival eléggé szórta a tugyikat/tekercseket óriásföldön, de ha naponta 100-at ütnék ki akkor is csak egyet bírnék leadni, ez nem nagyon gyorsítja meg a folyamatot. Ha valamiért lenne értelme köveket rakni oda, akkor az szerintem nem ez. Régen jól jött volna kvarc ütésre ez(gólemes kővel), de ma már szerintem nem sokak húznak epicet sem. Tartózkodom

    Szia! Nem értek veled egyet! Azért mert te nem húzol epicet azért még a játékosok 90 %-nak kell. Nem csak te létezel a játékban! Szerintem pedig jó ötlet lenne ha ott is lennének metinek!


    Támogatom!

  • "Azért mert te nem húzol epicet azért még a játékosok 90 %-nak kell. Nem csak te létezel a játékban!"

    de ma már szerintem nem sokak húznak epicet sem.

    Nem tudom neked hogy jött ebből az, hogy szerintem csak én létezek, de mindegy :D Viszont az a 90% erős túlzás, esetleg 10-re gondoltál(húzás ügyileg)

    Edited once, last by Amandoll ().

  • Sziasztok lányok és srácok!

    Szerintem nem véletlen,hogy nincs olyan metin kő ami dobja ezeket a tárgyakat,kellenek olyan dolgok a játékba amik ritkák,bár nekem anno rendesen szórta a tugyit, epicet valóban nem húznak már sokan és van homok bőven elfekvőben. Tudom egy (kőzúzó) karakterrel lehetne aprítani, és potyogtatni a tugyit,homokot,és ez pár játékosnak jó bevételt jelenthetne ideig óráig.

    Én nem támogatom,jó úgy ahogy van.

    Üdv.: fincsi a közellenség!

  • A 80-as szintű biológus küldetésnél tugyi tanusítványokat kér az NPC. Ezek többek között az itt lévő mobokból is kiüthetőek, ilyen például a térképen megjelenő Ogre harcos, Ogre mészáros vagy éppen a Romboló. Továbbá, ezek a mobok dobhatnak olyan értékes dolgokat is, mint a fejlődés vagy változás tekercse. Ha ezeket egy új metinkőbe belesűrítenék, a végén lehetne a kőből kapható nyeremény a yangon és az EXP-n felül a fentebb említett tárgyak valamelyike. Hátha itt így gyorsabban is ki lehetne ütni a bioszt, vagy a tekercseket.

    Amióta megkönnyítették a biológus küldetéseket, felemelték bizonyos biosz küldik tárgyainak esését (v17.1 - ha jól emlékszek) , azóta ez a javaslat felesleges.

    Farmoltál te egy órán át tugyit legalább?

    A tugyi úgy esik mint a szemét, és mellette a tekercsek is. 1 óra alatt minimum 100 kiesik tugyiból. (de essen csak 30, akkor is 1 hónapig oda sem kell menned)

    Voltál már Óriások földjén? Na ott üsd, és magad is belátod, hogy amiket leírtál, azért felesleges bármilyen metint is létrehozni.


    Annó mielőtt ez a változás nem volt, a tugyi ütés egy kínszenvedés volt, a mobok is erősebbek voltak, hisz nem volt ellenük nagyon "védelem". Akkor napokat lehetett ott tölteni, volt aki ha 1 db kiesett ch-t váltott, és bizony keserves munka árán lett akár 1 db tugyija is az embernek.

    De ma már nincs így, odamész, csapkodsz és hullik, mintha muszáj lenne.


    A többiek említették, hogy esetleg a kvarchomok miatt. A kvarchomok mindig is ritka tárgy volt. Még akkor is, amikor az epic volt a "legnagyobb" vért. Kétlem, hogy csak az miatt (hisz a többi tárgy amit említett Aeshma esik bőven) bármiféle metint létrehoznának. Ennyi erőből akkor más ritka tárgyaknak is lehetne saját metinje. :)


    A javaslatot nem támogatom.

    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” - Helen Keller


    "And I am feeling so small"


    💜"Nem is kell tudni mindent, csak akkor ne mutassuk azt, hogy tudunk mindent."💜


    "A gonoszság olyan hideg fény, amelyben minden elveszíti a színét, és ráadásul örökre." - Alessandro Baricco


    ❤️🧡💛💚💙💜🤎🖤🤍

  • Köszönöm szépen, hogy mindannyian megnyugtattatok azzal kapcsolatban, hogy esik bőven az említett tárgy, ami miatt gondoltam, hogy lehetnének ezen a területen is kövek. Én pusztán a gyorsaságra próbáltam utalni: mivel a szövegemben említett mobok NEM csoportban találhatóak, hanem egyesével, és azok is néha olyan messze egymástól, hogy mire összehúznám őket, addigra 100 felé szaladnának, ebből kifolyólag gondoltam a csak a fenti 3 mobot tartalmazó metinkövet a biológus küldetés rugalmasságának érdekében. Ugyanakkor köszönöm Dreamy korrekt válaszát is a témával kapcsolatban: nem, nem próbáltam Óriások földjén még ütni, de ami késik, az nem múlik!

    Amennyiben a többség amellett dönt, hogy felesleges, és van más alternatíva, így köszönöm, hogy elolvastátok, a témát pedig zárhatod Dreamy! :)<3

  • A normál metinkövek (nem kazamatásak) 120-ig már le vannak osztva. Nagyobb metinkövek pedig úgy gondolom nem illenek arra a térképre. Akik tugyizni járnak nem is tudnák leverni a 125-ös mobokat dobó metineket. Ráadásul mint fentebb írták, a tugyi táblák kiütése már nem jelent problémát.


    A javaslatot nem tudom támogatni

    Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs

  • Nem értem miért ne lehetne egy adott szintű metinkőből több is. Számos olyan kő van a játékban, amely azonos szinten van egy másikkal, vagy akár többel is, - függetlenül attól, hogy kazamatás vagy sem (valójában ez a tény nem is releváns ebben a témában) - a technikai feltételek adottak hozzá.


    125-ös metinkövek és szörnyek? Ki beszélt ilyesmiről? Egyáltalán mely 125-ös szörnyek dobhatnak tugyit?


    Függetlenül a tugyi tábláktól, érdekesnek tartom egy új, esetleg 75-ös szintű kő létrehozását, amiben óriások és gólemek vannak. Ugye ezek a szörnyek önmagukban, csoport nélkül is erősek a szintjükhöz képest, ezért egy átlag, szinthez mért játékos számára biztosan kihívást jelentene az új metinkő.

    Mindenképpen pluszt adna a játékhoz, így támogatom a javaslatot.

  • A több kő ötlete tetszik , egy uj fajta kő még jobban tetszene bár engem jelenleg még nem érint a tugyi kérdése mert amiket készítek még pár szintel kissebbek időm meg kevés van a játékra , de ha lenne ilyen örülnék neki mikor odaérek ujra. Ezek a mobok más értékes fejlesztőket is dobnak melyekből néha hiány van a piacon.

    A új köveket TÁMOGATOM

    „Az erő nem a fizikai képességekből fakad.
    A legyőzhetetlen akarat a forrása.”

  • Nos nem rossz ötlet. Új metinkő... Eventek esetén is kicsit jobban szét szórná a farmolókat és nem csak 3-4 mapon lennének nagy számmal. Engem már a tugyi nem érint de akiket igen azokat nem csak ebből a szempontból segítené. Támogatom

  • Elolvastam pro és kontra az érveket, sose lennék ellene bárminek ami több, ami új és több lehetőséget ad kisebb karakterek boldogulására. Részemről a szellemerdő köveinek droppja hagy kívánnivalót, igazán dobhatna kk-t és szellemkövet, főleg mert vörösben nagyon kevés kő van. Ez a tugyi és változásteki dolgot nincs ok ellenezni, elférne, kérdés a játékfejlesztők hajlandóak lennének-e egy kis munkára ez ügyben :) Támogatom

    Villámsámán



    "Ami nem öl meg, az megerősít"

  • Átgondoltam :) (bár hozzá teszem, akkor továbbra is azt mondom, minden ritka tárgynak lehetne metinje!!!! )

    sose lennék ellene bárminek ami több, ami új és több lehetőséget ad kisebb karakterek boldogulására

    Végülis annak én se, de a témanyitó felvetése szempontjából ez a biosz küldi nem érdemelne meg egy különálló metinkövet. Ettől nem boldogul könnyebben, hisz fentebb leírtam, 1 óra alatt 50-100 tugyi kiüthető akár ma is, csak a játékosok nem szeretnek elgaloppolni oda, ahol esik rendesen :) Az egy óra alatt pedig tekercsek is esnek szépszámmal. És a témanyitó bizony a tugyi és a tekercsek miatt nyitotta a témát.

    kicsit jobban szét szórná a farmolókat és nem csak 3-4 mapon lennének nagy számmal.

    főleg ez miatt, átállok a támogatók oldalára.

    Bár, ahogy fentebb is írtam: (mivel a témát a kvarchomok irányába terelték) kétlem, hogy bármiféle új követ létrehoznának ezért a ritka tárgyért nekünk. A tugyiért biztos nem.



    Szóval támogatom, de továbbra sem a tugyi miatt, hiszen az, szerintem bármelyik biosz tárgynál könnyebben esik, és milliószámra. Nem győzöd ledobni, hogy újra kaphass, csak nem Kígyóréten, hanem Óriások földjén.

    És még azt a problematikát is megjegyzem, hogy kő ütés szempontjából esetlegesen problémásabb lehet a tugyi dobálgatásával foglalatoskodni, mint magával a metinkővel, ha szintbeli kisebb karakterekről beszélünk.

    De hát legyen, legyen egy új kő, amivel könnyebben boldogulnak, ha ad lélekkövet, tekercset, tugyit, esetleg még kvarchomokot is, meg szellemkövet , meg bármit, amit egy metinkő adhat akár eventekkor is :)

    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” - Helen Keller


    "And I am feeling so small"


    💜"Nem is kell tudni mindent, csak akkor ne mutassuk azt, hogy tudunk mindent."💜


    "A gonoszság olyan hideg fény, amelyben minden elveszíti a színét, és ráadásul örökre." - Alessandro Baricco


    ❤️🧡💛💚💙💜🤎🖤🤍

  • 125-ös metinkövek és szörnyek? Ki beszélt ilyesmiről? Egyáltalán mely 125-ös szörnyek dobhatnak tugyit?

    A témának ezen részét magam sem értem, hiszen senki nem mondta egy szóval sem, hogy 125-ös mobok dobjanak tugyit. Hiszen nem is 125-ös mobok dobják. Tudtommal a fentebb említettek NEM AZOK. :thumbup:


    A több kő ötlete tetszik (...) Ezek a mobok más értékes fejlesztőket is dobnak melyekből néha hiány van a piacon.

    Köszönöm-köszönöm. Nyilván én a tugyi és a tekik miatt nyitottam, de persze mivel ezek a mobok ezt is dobhatnak, nem tartom kizártnak, hogyha metinkőben lennének, akkor a tárgyesés esélye is megnövekedne. :saint:<3

    Eventek esetén is kicsit jobban szét szórná a farmolókat és nem csak 3-4 mapon lennének nagy számmal.

    Külön köszönöm, hogy ezt is megemlítetted. Több kő, több farmolási lehetőség. Több esély hátasra IS, hiszen azt a metinkövek dobják ugyebár bizonyos időben.:saint:

    Átgondoltam :) (bár hozzá teszem, akkor továbbra is azt mondom, minden ritka tárgynak lehetne metinje!!!! )

    Végülis annak én se, de a témanyitó felvetése szempontjából ez a biosz küldi nem érdemelne meg egy különálló metinkövet. Ettől nem boldogul könnyebben. És a témanyitó bizony a tugyi és a tekercsek miatt nyitotta a témát.

    Bár, ahogy fentebb is írtam: (mivel a témát a kvarchomok irányába terelték) kétlem, hogy bármiféle új követ létrehoznának ezért a ritka tárgyért nekünk. A tugyiért biztos nem.

    Szóval támogatom, de továbbra sem a tugyi miatt, hiszen az, szerintem bármelyik biosz tárgynál könnyebben esik, és milliószámra. Nem győzöd ledobni, hogy újra kaphass, csak nem Kígyóréten, hanem Óriások földjén.

    Témanyitásom utolsó mondatát szúrom be elsőként: "Hátha itt így gyorsabban is ki lehetne ütni a bioszt, vagy a tekercseket." A hangsúly az én eredeti ötletemen a gyorsaságon volt, hiszen ezek a mobok különállóak ezen a területen. Egyetértettem veled abban is, hogy nyilván Óriások földjén is lehet ám ütni, ott gyorsabb is, de semmi sem zárja ki azt, hogyha nekem a kedvem úgy tartaná, Kígyóréten tegyem ezt meg. <3 Abban pedig igazad van, hogy ami plusz dolgokat hozzátettek a témához, azok olyanok, hogy jó magam sem gondoltam rá elsőként, amikor megnyitottam. Tök jó, tök pozitív olvasni a sok ötletet, javaslatot.


    Sphiro szavaival élve:


    kérdés a játékfejlesztők hajlandóak lennének-e egy kis munkára ez ügyben :)

  • Témát kérésre zártam. Dreamy

    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” - Helen Keller


    "And I am feeling so small"


    💜"Nem is kell tudni mindent, csak akkor ne mutassuk azt, hogy tudunk mindent."💜


    "A gonoszság olyan hideg fény, amelyben minden elveszíti a színét, és ráadásul örökre." - Alessandro Baricco


    ❤️🧡💛💚💙💜🤎🖤🤍