A hír adott, itt lehet csevegni róla.

Vér rituálé rendezvény
-
- Kibeszélő
- Játék
- dreamy
- Thread is marked as Resolved.
-
-
Úgysincs még elég sárkány medálom, mit számit még +3-400db, amit ebből fogok kapni, gondolom lesz rá vagy 30-40% esély hogy azt adja, nem pedig pántot vagy nyalókát kapásból
-
A Vér rúna vajon az aura öltözékkel van összefüggésben? És ami mögötte van zárójelben, az a darabszámot jelenti? Mert ha igen, akkor az jelentős segítséget nyújtana az öltözék húzásában, ugyanis már negyedik hete ütök erdőben dupla kesztyűvel 0-24 és még mindig csak 2 db jégrúnát sikerült begyűjteni..(Ami persze nem rakizható, nem kereskedhető, szóval a farmosomon pont annyit ér, amennyit...) Ilyen droppráta mellett szinte esélytelen, hogy 250-ig felhúzhasson valaki magának egyet. Továbbá különös, hogy a prémium sárkányfogót nem tették bele a leírásba. Kíváncsi leszek arra használatos -e amire kitalálták és ha igen akkor hány %-ban fogja levenni a felszerelt sárkányköveket. Maga az event nekem kuszának tűnik, sok minden nem átadható, nem rakizható. Az viszont már az első olvasásból kiderült, hogy a SÉ-s tárgy nélkül fabatkát sem ér az egész.
-
Az első küldetésem Rubinumon 10 arany csatt !!! kérdem én honnan vegyek lv 61-en olyan tárgyat ami 90+ os szinten esik ? hogyan kezdjem el az eventet ?
-
Sehonnan, erre nem gondoltak... Nekem 76oson 10 isteni elixír. Csodás event.
-
Na igen az még nehezebb még continiumon megoldható volna de itt lehetetlen
-
Ismét egy olyan event amit senki nem fog kihasználni hacsak nincs több ezer séd talonban
a map1-es oltárnál 4 féle cuccért tudsz kapni ezt a rituálé segitőt (aranycsat, isteni elixir, zászló ezek biztosak és állitólag még a pókháló van )
karicserével vagy kilépéssel tudsz váltani ezek között de nem hiszem hogy több ezer darab van bárkinek is ezekből.
De ha ki is váltod mert van 10k pókhálód olyan segitőt kapsz amivel 20 lelket tudsz begyűjteni aztán vissza az oltárhoz újért.
Ahhoz hogy a 4000 ruletthez elérj 200 * kell odamenned az oltárhoz
tehát kb.2000 pókháló vagy zászló vagy.... minimum
Na ez már most vicc kategória
Ha nem beváltasz hanem veszel sés segitőt akkor sem jobb a helyzet hiszen a 4000 lélekhez 26 db segitő kell ami 39 sével számolva kb. 1000 sé ( na jó naponta kapsz 1-et 9 séért )
Eljutottunk a 4000 lelkes rulettasztalhoz na de ott mi van? azt irják 1 órán keresztül játszhatsz. Oké de mennyi pénzért ?????? Vagy 1 órán keresztül ingyen forgathatok??? Nem hinném
beváltottam az első 150 lelkemet kaptam egy érzelem maszkot, egy vaspecsétet és egy 15 perces raktár ládát ( de hogy ez igazán mire jó nem is tudom : )
Szóval köszönöm ezt az eventet és max a napi 9 sés segitőt fogom beváltani néha.
Összefoglalva megint kaptunk egy jól átgondolt sé lehúzós eventet.
Ha valaki nem ért egyet velem irjon bátran
-
Ritkán kritizálok, még a játékban is megvédtem az eventet. DE, most egyetértek krisi09 -el ahogy levezette. Pedig én tényleg a küldi csinálós játékos vagyok.
Nem is értettem, hogy 50 lélek után miért nem tudok forgatni....
-
És sajnos sé-s lélekgyűjtővel is alig esik a lélek. Ha reggeltől estig ütök akkor se jön össze a 150
-
Az elgondolás jó de a gyakorlat kicsit gyenge
-
Bele sem kezdtem ebbe az "eventbe".
Irreális, hogy több 100 fejlesztő cuccot el kell hordani az oltárhoz, hogy maaaajd forgassak egy értéktelen vackot.
-
Ahhoz, hogy az 1 órás rulettet valaki ki tudja használni a 4000 lélek kevés annyival csak kinyílik a pörgetéshez ugyanúgy lelkek kellenek. Csodálatos event 2-3k séért és 50 óra darálásért pörgethetsz párat és ESÉLYED van megszerezni mondjuk egy sárkánytűz B-t de gondolom 99% szemetet ad. Mondjuk a ranglistát elnézve már van aki beletolt 1kt majd lesznek tapasztalatok mit ad a szuper kerék.
-
Hetek óta nem lépek fel csak a fórumot olvasgatom..Így szinte kívülállóként tudom nézni hogy mekkora pénzbeszedés megy -ahogy olvasom- a semmiért......
Figyelmeztetés
off
ninnalány
-
Maga az elgondolás tetszene, az ami problémás hogy ez már 1-1-ben sés rendezvény, mert nagyjából 1 pörgetést a leadós cuccal összehozni 3x annyiba kerülne mint amit lehet szerezni, de még ez se lenne probléma, de az hogy 120-as karival 2 nap alatt több meleyt, razador, nemerét lenyomva kesztyűvel mindössze 41.db esett hát köszi.
-
120-as karival óránként akár 4-5x150-es véráldozat is kijátszható. Csak ismerni kell a játékot, felderíteni több map-ot és kiválasztani a legalkalmasabbat. Nekem nem érdekem, hogy sokan jussanak hozzá a 100%-os sárkányfogóhoz, így az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat sem fogom fórumon közzétenni, hogy aztán minden boldog - boldogtalan jól járjon. Amennyiben érdekel keress fel PM-ben és adok pár ötletet.
A prémium kerék az tényleg elég komoly anyagi ráfordítást igényel. 4000 lelket nem lehet összeszedni event időn belül a 10 fejlesztőssel vagy a napi 1x kiváltható 9 séssel. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy 4000 lélek csak a beugró a roulettre. Azon felül még kell további lélek, hogy tudj is valamit pörgetni az 1 órás időtartamú prémium részen.
-
A belépést megoldottam nagy nehezen. De mitől piros és barna minden? Piros az ég, barna a piac. Valamit a szinen is állitottak? Mert ez igy ritka ronda...
áthelyeztem. dreamy
-
Továbbra is bosszantóak azok a jutalmak, amelyek ideje azonnal ketyeg . Nekem pl. így lehetett 8 db azonnal lejáró akaraterő gyűrűm, és 2 db baby huashinom.