Idézetek

  • ,,Csak akkor van szükséged hatalomra, amikor valami ártalmasat akarsz tenni, minden más esetben a szeretet elég, hogy elérd a céljaidat."

    /Charlie Chaplin‬/


    “Ha úgy vesszük az embereket, amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, akiknek kellene lenniük, akkor segítjük őket azzá válni, akivé válni képesek.”

    /Goethe/
  • Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy – és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.

    Oravecz Nóra
    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük.
    Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” / Helen Keller /


    "And I am feeling so small"
  • Aminek meg kell történnie, az megtörténik... Akivel találkoznod kell, azzal találkozol... Akinek észre kell vennie, az észrevesz... Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed... Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet... Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz... Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve... Ne aggódj,ha most nem vesz észre, majd újra látod... A legfontosabb,hogy nyitott legyél... Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni... Mindig ott vagy, ahol dolgod van... És mindig azokkal, akikkel dolgod van... Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet hogy fájni fog, de ez az életed... És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled..
    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük.
    Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” / Helen Keller /


    "And I am feeling so small"
  • "Ha nincs semmi ami másokból tiszteletet váltana ki, akkor vesznek az emberek maguknak drága cuccokat, hogy ezzel leplezzék az értéktelenségüket.. Ha azonban van valakinek szorgalma és kitartása akkor megéri ebbe időt fektetni, a tisztelet pedig idővel jönni fog.. és nem a drága kiegészítőitek, hanem a személyiségetek lesz az oka!"

    "Az egyetlen ember akinél jobbnak kell lenned, az a személy, aki tegnap voltál." :pump:

    "When something is gone, something better is coming." :thumbup:
  • A kedvenc idézetem: :thumbsup:



    "Egy kis pillangót kergetek, mióta csak élek, de soha nem figyelek, mikor hova lépek.
    Ő pedig csak csendben messze elrepül, s néha a távolban újra előkerül. Tudom úgyse
    lesz az enyém, mégis szaladok, de az évek során egyre lassabban haladok. A körülvevő
    emberek csak néznek rám bután, pedig csak futok, futok az álmaim után..." ;(


    Youtube channel: Kevinwq23 ~ Keep calm, and play basketball.


  • Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is.
    Ő sem tudja, hogy angyal.
    Nem emlékszik rá.
    Csak érzékenyebb.... Finomabb.... A bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengszter világban élünk, Ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad.
    Mindenki lop, neki nem lehet.
    Mindenki megbízhatatlan, link, Ő nem lehet az.
    Mindenki gátlástalanul hazudik, Ő elpirul. Nem engedi hazudni a származása.
    Össze akarja tartani, ami széthullana.
    Egyszerű, romlatlan lelkületű emberek ezek, jók, tiszták és becsületesek.
    Rengetegen vannak.
    Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek.


    Müller Péter
  • "Egy pszichológus a teremben járkált, miközben stressz kezelést oktatott a
    közönségnek. Amikor felemelt egy poharat, mindenki a megszokott félig üres vagy
    félig teli kérdésre számított. Ehelyett mosolyogva azt kérdezte: Milyen nehéz ez a
    pohárvíz? A válaszok 2 dekagrammtól fél kilóig terjedtek. A pszichológus így
    válaszolt: A tényleges súly nem lényeges, attól függ, milyen hosszan tartom a
    kezemben. Ha csak egy percig tartom, könnyű. Ha egy órán át tartom, megfájdul a
    karom. Ha egy napig tartom, a karom elzsibbad és megbénul. Egyik esetben sem
    változik a pohár víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz. Majd így
    folytatta: Az életben a stressz és az aggodalom olyan, mint ez a pohár víz.
    Gondolj rájuk egy kis ideig, és semmi sem történik. Gondolj rájuk egy kicsit
    hosszabban, és elkezdenek fájni, és ha egész nap rájuk gondolsz, megbénulsz,
    képtelen leszel bármit is csinálni. Nagyon fontos, hogy tudd elengedni a
    gondjaidat! Este minél előbb tedd le minden terhedet, ne cipeld őket tovább az
    éjszakába. NE FELEJTSD EL LETENNI A POHARAT!"
  • A vonuló rácsoktól pillantása
    oly fáradt, hogy már nem fog semmit át.
    Úgy látja: ez az ezer rács világa,
    s az ezer rács mögött nincsen világ.


    Puha járás, rugalmas, ernyedetlen,
    a legeslegkisebb kört rója csak:
    erőtánc ez a pont körül, amelyben
    kábultan áll egy roppant akarat.


    Csak néha megy föl némán a pupillák
    függönye. Ekkor egy kép belehull,
    a tagok megfeszült csöndjén süvít át,
    s a szívben elhal szótlanul.


    Rilke: A párduc

    A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.

  • Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.
    Buddha

    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük.
    Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” / Helen Keller /


    "And I am feeling so small"
  • Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán.
    Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk.
    Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan.
    Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást.
    Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben.
    Az ő dallamát és az ő rezdülését.
    Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa.
    Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket egy láthatatlan szövedékkel. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.


    Müller Péter
    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük.
    Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” / Helen Keller /


    "And I am feeling so small"
  • Bonyolult nő vagyok, ezért nehéz engem szeretni. Bonyolult nő, bonyolult érzelmekkel, és bonyolult élettörténettel. Makacs vagyok, mert makacsul ragaszkodom az elveimhez, nem adom alább a szerelemnél, nem fekszem önként lélektelen gyönyörkeresők lábai elé, és elsétálok onnan, ahol semmi keresnivalóm. Bonyolult vagyok, mert magasra tettem a mércét, mert túl sokat tépelődöm, mert mindent meg akarok magyarázni, átbeszélni, nem érem be félmegoldásokkal, és nem kötök kényszer kompromisszumot. Bonyolult vagyok, mert túl érzékenyen reagálok a történésekre, a szívemre veszem, és ami másnak kézlegyintés, az nekem napokig tartó tépelődés. Nehezen lehet kibontani engem, fokozatosan, rétegről rétegre kell, hogy haladj. Bonyolult vagyok, mert nem bízom meg egykönnyen akárkiben, nehezen fogadok a szívembe messziről jött embereket, akik azt mondanak, amit akarnak.
    Nem hiszek a felnőttkorban köttetett barátságokban, azok csupán felszínes érdekkapcsolatok. Nem szeretem, ha nem vesznek komolyan, ha érzéseimet elbagatellizálják, és nem szeretek szép játékszer lenni, amire nem vigyáznak, amit ha megunnak, akkor kidobnak és összetörnek. Bonyolult vagyok, mert tesztelem az emberi kapcsolataimat, szelektálok, és rostán szűröm őket, nem adom már a figyelmem, az odaadásom, a szeretetem akárkinek. De ha valaki kiállja a próbát, az egy életen át kopogtatás nélkül bejöhet hozzám.
    A szerelem is tudod, mindig bonyolult, sosem hétköznapi, vagy földhözragadt, nem lehet hozzászokni. Előbb neked kell kézen fogva vezetned, látnom kell, hogy megéred –e a fáradtságot, hogy átmész-e az alkalmassági vizsgán. Mert én remekül vezetem önmagam, és oda tudok tipegni a saját autómhoz tűsarkúban, zuhogó hóesésben, mégis azt szeretném, hogy vigyázz rám, érezz felelősséget irántam, legyél védelmező, gondoskodó férfi. Elmenekülhetsz előlem, mert túl bonyolult, és macerás vagyok, de sosem mondhatsz rám nemet. Kinek kell egy komplikált érzelemvilágú, bonyolult nő?
    Léteznek még érzelmileg is intelligensek, akik valódi érdeklődéssel figyelnek, és türelemmel bontogatnak? Akik nem hajítják el, és nem adják át azt az összegubancolódott lélekcsomót, hogy bajlódjon vele más? Miért vagyok bonyolult? Jó okom van rá. Szét akarom választani az ocsút a búzától, vagyis tisztán akarom látni ki érdemli a figyelmemet, ki a nagybetűs Férfi, és ki a defektes, szimpla, felszínes temporális gyönyört kereső skalpvadász. Értsd meg, ha valódi hosszú távú békét, és méltó, megelégedett szerelmet szeretnél, akkor le kell tudnod mondani a nyugalomról. Ha szíved úgy találja, van dolgunk egymással, akkor fizesd meg értem az árat, „és nászunk legyen ellenfelek vívás utáni kézfogása.”





    Király Eszter
    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük.
    Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” / Helen Keller /


    "And I am feeling so small"
  • New

    Van olyan életszakasz, amikor még nem látjuk ezt, és nem is értjük a tényt, hogy egy nő nem minden férfi mellett ugyanaz a nő. Megjelenik egy tehetséges szívrabló, és mintha simogató selyemkendővel fedné le szemünket, úgy veszítjük el józan világlátásunkat és ítélőképességünket. Bizserget, csiklandoz az érzés, és magával ragad a pogány szerelemösztön. Vannak, akik megbetegítenek, lehúznak, nyugtalanná, vibrálóvá tesznek. És vannak, akik felemelnek. Ők azok, akik miatt nem kell várakozni, szégyenkezni, hazudni, alakoskodni, elkésni, mentegetőzni, és kifordulni önmagunkból. Akik nem hagynak kétségek között vergődni. Gyakran életünknek csak azon szakaszában fedezzük fel őket, amikor már ki tudja éppen hányadik majdnem halálos szívlövést szereztük meg. Tévedés azt hinni, hogy terápiás céllal maradnak mellettünk, és hogy küldetésük a testi és lelki sebgyógyítás. Nincs lekötve a szemünk, pontosan látjuk egymás hibáit és gyengeségeit. Most nem zuhanunk, nem zúzzuk össze magunkat, nem törünk darabokra, nem sérülünk. Ha a megfelelő két ember találkozik, csak ők képesek izzítani a parazsat újra és újra.

    Király Eszter
    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük.
    Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.” / Helen Keller /


    "And I am feeling so small"